E-zászló

Csapattagok: Kovács Attila, Kovács Tibor

Az innovátor testvérpár a jelenlegi szél- és vízenergia-termelő berendezések hatékonyságának növelésén dolgozik. Feltételezésük, hogy a forgó mozgásnál hatékonyabb módon is lehet a mozgó víz, illetve szél energiájából elektromos vagy mozgási energiát előállítani, ez abból a megfigyelésből következik, hogy a természetben az egyik leghatékonyabb helyváltoztatási mód a hullámmozgás. Gondoljunk csak a halakra, melyek aránylag csekély mozgási energiát befektetve meglepő nagy hatékonysággal haladnak a nagy közegellenállású vízben. Találmányuk az e-zászló, világújdonságként a Kármán-féle örvénysoron alapulva hullámmozgással állít elő mozgó víz, illetve szél energiájából elektromos vagy mozgási energiát. A fejlesztők négy év kutatás és fejlesztés során jutottak el az V. generációs működő modellig, amivel akár egyszerre lehetséges piezo és indukciós generátor segítségével is elektromos áramot termelni. Az e-zászló, a szerkezetéből adódóan tömeggyártásban kedvező áron előállítható, egyszerűen telepíthető, szinte minden tájépítészeti környezetbe jól illik, és egyben reklám célra is használható, zöldenergiát termelő berendezés.

Kovács Attila, Kovács Tibor: E-zászló

2018. május 02.

Minden jog fenntartva ©2024 MVM Zrt.